Az önuralom gyakorlása

2022.03.06


Ami nincs, az nem hiányzik 

A szerológiai vizsgálatokra még várni kellett, viszont a Hashimoto-t el lehetett kezdeni kezelni. Vitaminos infúzió kúrát írtak elő, illetve a doktornő javaslatára kezdtem neki a gluténmentes táplálkozának. NA, gondfoltam magamban, most aztán gyakorolhatom az önuralmamat. Várakozásaimat felülmúlta, hogy már a második napon lényegesen jobban éreztem magam. Ez még jobban meghozta a kedvemet ahhoz, hogy kitartó legyek, és ne csábítson el egy olyan étel sem, amely tartalmazza a tiltolistás glutént. Bár be kell valljam, jelenleg nem is hiányzik.

Úgy érzem, hamar belejöttem, előre megterveztem a menüsorokat, összegyűjtöttem a szükséges informáicókat, hogy mi az, amit fogyaszthatok, és hogy mit mivel tudok helyettesíteni.

Eddig nem figyelten a boltok polcain lévő GM termékekre, ezért nem is voltam vele tisztában, hogy mennyi opció van. Beszereztem tésztákat, panírmorzsát, lisztkeverékeket, a Lidl-ben kapható kakaóscsiga pedig egyszerűen fenomenális. Sokkal több zöldséget eszem, és ami a legfontosabb, hogy rendszeresen eszem többször, kisebb adagokat. Ugyan csak egy hónapot javasolt a doktornő a GM diétára, hogy próbáljam ki, viszont mivel ennyire bevált, folytatni fogom, mert azt érzem, hogy végre nem csak létezem, hanem élek is.

Igaz, ami igaz, hogy a stressz is lecsökkent az életemben, pontosabban, lecsökkentettem. Egy beszélgetés ébresztett rá, hogy folyamatos elégedetlenségben szenvedek. Hasonlóképp autoimmun betegségben szenved az illető, viszont nála kiütések formájában mutatkozik meg a testén, egyéb, mások számára nem látható tünetekkel. Folyamatosan azt éreztem, mintha ideges lennék, aludni sem igazán tudtam, rosszakat álmodtam.

Végiggondoltam az elégedetlenség témakörét és hirtelen bevillant valami. Azért nem mertem elégedett lenni a jelenlegi helyzetemmel, mert attól féltem, hogy akkor megelégszem vele, ha pedig valamivel megelégszünk, akkor az elfogadható. Az elfogadásból pedig a megalkuvásra asszociáltam, hogy átváltok a belesüppedés állapotába, azt pedig egyáltalán nem akartam...majd elcsitítottam magam. Rájöttem, hogy ez az egész mekkora baromság??!! A fülemben csengtek Kata szavai, minden az én felelősségem, az is, ha elégedetlen vagyok, és az is rajtam múlik, hogy változtatok-e.

A homlokomra csaptam, hogy basszameg, hány álmatlan éjszakát okoztam a Kardoskú... ja, az nem is én voltam.

Fogtam egy papírlapot, és elkezdtem írni, hogy mi az, amiért hálás vagyok. Mindent, ami eszembe jutott, a napsütés, a cicám, a kávé...apróságokat is. Majd átprogramoztam a kis fejemet, hogy arra fókuszáljak, amin változtatni fogok.

Tudjátok, sokszor azt a legnehezebb bevallani, hogy mit is akarunk igazán. Szándékosan nem azt a szót írtam, hogy tudni, mert úgy gondolom, hogy a lelkünk mélyén mindannyian nagyon is jól tudjuk, hogy mit akarunk, inkább gyávák vagyunk őszinték lenni önmagunkkal, másokkal meg főleg, a "nem akarom megbántani" érzés miatt, ami szintén egy orbitális nagy baromság. Fel kell válllani ezeket a konfliktusokat a fejlődésünk érdekében. Persze, maradhatunk a posványban is, de én nem szeretem a büdöset.

Egy ideje már éreztem, hogy új munkára van szükségem az edzősködés mellett. Valami olyanra, ahol kreatív lehetek, van lehetőségem fejlődni, megbecsülik a munkámat, és szükség van a problémamegodló képességemre is a kommunikatív személyiségem mellett. És már meg is fogalmaztam. Ezeket is papírra vetettem.

Miután végeztem a kis fejtakarításommal, megnyugodtam. Mit gondoltok, mennyi idő alatt lett új munkám, miután ezeket a dolgokat átgondotlam? Mindössze 3 nap!!!! 3 kibaszott nap...valahogy nálam ezek a pár napos intervallumok mindig is működtek a kritikus helyeztekben. Emlékszem például egy költözős szitura (valójában a többire is, mert az utóbbi két évben volt egy pár xD), amikor egy hetet kaptunk, hogy kiköltözzünk. Bepánikoltunk a lakótársammal, hogy mégis most mi lesz velünk, hova fogunk menni? Majd elkezdtünk arra gondolni,hogy találunk egy szuper kis kecót. 2 nap múlva ott volt a medencés ház...

Levonva a konzekvenciát, a gondolatok rendezése, és rendszerezése baromi fontos. Időközönként pedig az alapos fejtakarítás is. Így annak ellenére, hogy még voltak kellemetlen tüneteim testileg, a lelkem jobban érezte magát.

Eszembe jutott, hogy ránézek az EESZT-re, hátha megjött a szerológia lelet eredménye is. Végre ott volt! Végignézve meglepődtem, hogy van 1-2 pozitív eredmény. Lyme-kór...mi a fene??!! Újabb feladat... a doktornő szabadságon, így várnom kell a konzultációval, hogy evvel mit fogunk kezdeni. 

Minden jog fenntartva 2020
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el