BLOG

Hogyan jut el valaki addig a pontig, hogy meg akarja fosztani magát az élettől? Hogy eldobja, mindazt, amije van? Vagy talán úgy érzi, hogy nincs semmije és épp ezért menekül bele a végbe?

Nagyon régen írtam már. Ha őszinte akarok lenni, semmi kedvem nem volt hozzá. Pontosabban, majdhogynem semmihez nem volt egyáltalán kedvem. Ez a Lyme-kór egy kibaszott nagy szívás. Megfűszerezve egy kis Hashimotóval és Crohn-nal pedig egészen pikáns egyveleget alkotnak.

A szerológiai vizsgálatokra még várni kellett, viszont a Hashimoto-t el lehetett kezdeni kezelni. Vitaminos infúzió kúrát írtak elő, illetve a doktornő javaslatára kezdtem neki a gluténmentes táplálkozának. NA, gondfoltam magamban, most aztán gyakorolhatom az önuralmamat. Várakozásaimat felülmúlta, hogy már a második napon lényegesen jobban éreztem...

Az újabb rosszullétek miatt úgy gondoltam, hogy fellángolt a Crohn, mert tavaly hasonló tüneteket produkáltam. Csalódott voltam, mert jó ideje tünetmentesnek mondhattam magamat, de akkor úgy éreztem, hogy visszaestem ugyanoda, ahonnan tavaly elindultam.

Nehezen indultam neki az írásnak. Hogy miért? Mert ismét egy nehezebb időszakon vagyok túl, de hát ilyen az élet, nem? Hullámvölgyek és hullámhegyek váltakoznak, és ezeken kell valahogy túllendülni, vagy megpróbálni a legjobb tudásuk szerint a leghamarabb átvészelni a nehezebb időszakokat.

Annyira unalmassá és rutinossá tudnak válni a dolgok egy idő után. Teljesen megszürkülnek a hétköznapok, a hétvégék, minden ugyanúgy zajlik. Ugyanazok az ingerek, események, helyzetek jönnek velünk szembe. Még csak a komfortzónánkból sem kell kilépnünk, hiszen a megszokott dolgokkal találkozunk. De csakis mi tudunk színeket hozni a saját életünkbe,...

Még mindig azt mondom, hogy az újrakezdéshez rombolni kell. Azt, hogy a rombolást milyen mértékben kell megtennünk, az addigi életünk függvénye, és több tényező is befolyásolja.

Minden jog fenntartva 2020
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen!