Rend a lelke mindennek

Annyira unalmassá és rutinossá tudnak válni a dolgok egy idő után. Teljesen megszürkülnek a hétköznapok, a hétvégék, minden ugyanúgy zajlik. Ugyanazok az ingerek, események, helyzetek jönnek velünk szembe. Még csak a komfortzónánkból sem kell kilépnünk, hiszen a megszokott dolgokkal találkozunk. De csakis mi tudunk színeket hozni a saját életünkbe, rajtunk múlik, hogy nyitottak vagyunk-e az új dolgokra és elég bátrak e ahhoz, hogy ki is próbáljuk őket.

Az edzéssel is ugyanez a helyzet. Ha hónapok óta ugyanazokat a feladatokat csináljuk, ugyanazokkal a súlyokkal, egy idő után már nem fog változni semmi. És nemcsak a testünk fogja megunni, hanem mi magunk is. Ezért mindig újabb és újabb célokat kell kitűzni, ismeretlen ingerekkel kell bombázni az elmét és a testet is hogy felrázzuk a kómához hasonló állapotból.

Emlékszem, amikor először mentem a kineziológushoz. Ez is valami újdonságot hozott az életembe. Dunakeszire kellett mennem, teljesen ismeretlen volt számomra a terep. Viszont én szerettem ezeket a szituációkat, ahol fel kellett találnom magam.

Ugyanúgy jártam pszichológushoz és a pszichiáterhez is párhuzamosan, mert minden oldalról szerettem volna megközelíteni a problémát és minél hamarabb megtalálni a megfelelő utat.

Bizakodva vártam ezt is, mint minden más próbálkozást. Nyitott voltam és érdeklődő. Akkori jelenlegi állapotom nem volt túl fényes. Éppen túl voltam egy szakításon, a nőgyógyász műtéttel riogatott, a miómáról már egy ideje tudtam és az MRI vizsgálat eredménye sem volt pozitívnak mondható, mert találtak valamit a vékonybelemen. Ja, és a gyomrom tele volt eróziókkal. Ezek ellenére viszont még mindig megvolt bennem az elhatározás, hogy engem senki sem fog műteni, majd én megmutatom nekik, hogy negatív leleteket fogok produkálni és legyőzöm a kibaszott Crohn-t is.

Már Kata kisugárzása is lenyűgöző volt. Annyi pozitív energia áradt belőle. Végre nem egy szerencsétlen lúzernek éreztem magamat, hanem olyannak, aki elég bátor ahhoz, hogy az eddig felépítetteket porrá zúzza és minden egyes téglát centiről centire át vizsgáljon, még akkor is, ha pokolian fog fájni a felismerés.

Teljes önbizalom tuninggal hagytam el a Kinezkuckót. Már akkor máshogy kezdtem látni a dolgokat. Sokkal jobban tudtam összpontosítani arra, hogy mi az, amire igazán szükségem van, és hogy azt hogyan tudom elérni a lehető leghatékonyabb módon.

Azt a házi feladatot kaptam, hogy rakjak rendet a szobámban. Ezt először nagyon furának tartottam. Mégis mi köze a rendnek ahhoz, hogy én hogy érzem magam? Mit fog ez változtatni az életemben? Mindenesetre, valóban nagy káosz uralkodott a szobámban és minden bizonnyal bennem is. Ezt a keszekuszaságot elkerülő állapotot pedig két hétig, a következő találkozásunk alkalmáig kellett fenntartanom. Nos, ez olyannyira jól sikerült, hogy a szobámban való rendrakás után nekiláttam a konyha, a fürdőszoba kitakarításának és rendszerezésének. Még a hűtőben is átcsoportosítottam a dolgokat.

Valóban jó hatással volt rám a rend, sokkal nyugodtabb voltam. És mivel végre rend volt azon a helyen, ahol éltem, foglalkozhattam a fejemben való káosszal. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy ezt sokkal hosszabb időbe tellett helyrehozni, de erről majd később.