Akár igaz, akár nem...

Nehezen indultam neki az írásnak. Hogy miért? Mert ismét egy nehezebb időszakon vagyok túl, de hát ilyen az élet, nem? Hullámvölgyek és hullámhegyek váltakoznak, és ezeken kell valahogy túllendülni, vagy megpróbálni a legjobb tudásuk szerint a leghamarabb átvészelni a nehezebb időszakokat.

Illetve, ami még megnehezítette a következő bejegyzésem létrejöttét az az, hogy pont egy felemelkedő időszakról szólna és elég nehéz úgy pozitív dolgokról írni, hogy az ember éppen nem a legjobb állapotában van. De semmi sem tökéletes.

Mi volt ez a nehéz időszak most számomra? Azt hiszem, rájöttem, hogy mitől lobban be újból ez a betegség. Mi az, amit a legkevésbé tudok megemészteni, vagy inkább egyáltalán nem, és hogy mik lehetnek azok a fogódzkodó pontok, amik segítő kezet nyújthatnak abban, hogy ha ez máskor is előfordul, ne kerüljek hasonló helyzetbe.

Számomra, ami teljes mértékben elviselhetetlen az az igazságtalanság. Bár kérdés az, hogy mi számít igazságtalanságnak, hiszen ezt a helyzetet én éltem meg úgy, hogy igazságtalanul bántak velem, ami nem jelenti azt, hogy a másik ezt direkt szándékából vezérelve csinálta, hanem nálam csapódott le ez az érzés. Olyannyira mélyen érintett a dolog, hogy nem bírtam magamban tartani ezt a számomra emészthetetlen dolgot és kiokádtam magamból. A dühtől pedig annyira begyulladt a gyomrom, hogy hetekig nem tudtam enni, szinte semmit! A fogyásom megijesztett, a fájdalom pedig szűnni nem akaró volt. Fekvés, alvás, enerváltság, szomorúság...

Hogy mi segíthet ezekben az időszakokban? Valamikor éppenséggel semmi... valamikor csak az idő, várnunk kell. És van, amikor nagyon sokat számít, ha átrágjuk magunkat a helyzeten, átgondoljuk azt, hogy mi történt valójában, de úgy, mintha külső szemlélők lennénk és nem velünk történt volna meg az egész helyzet. Ez jócskán segíthet abban, hogy másképp ítéljük meg a szituációt és talán rájövünk arra is, hogy ha szemléletmódot váltunk, akkor el is kerülhető, hogy ugyanez megtörténjen legközelebb.

Mivel az élet tanulások sorozata, többször bele eshetünk ugyanabba a hibába. Úgy gondolom, hogy evvel nincsen semmi gond. A lényeg az, hogy mindig levonjuk a megfelelő konzekvenciát, hogy a következő adandó alkalommal a lehető legkevesebb sérelemmel vészeljük át a helyzetet.

Sokat gondolkodtam azon, hogy ez a fajta helyzet kezelés is családi mintából adódik, de úgy vélem, hogy igen. Ez egy gyerekkorból hozott viselkedési minta, aminek a pontos okát még nem tudom, illetve az idejét sem, hogy ez mikor kezdődhetett, de ez talán nem is olyan lényeges.

A lényeg az, hogy felismertem, darabjaira szedtem, megvizsgáltam, kiszedtem belőle azokat a részeket, amik számomra nem odavalóak, és beillesztettem azokat a darabokat, amik segíthetnek abban, hogy legközelebb ne okozzak fájdalmat magamnak. Vagy legalábbis ne ekkorát.

Mert ezt is mind magamnak okoztam, ez az én felelősségem. De a legfontosabb, hogy tudom, hogyan tovább.

Mert ha van cél, vezet oda út is.