Kezdődik a "buli"

Még mindig úgy emlékszem erre a napra, mintha tegnap lett volna. Elkezdett jobb oldalt fájni a derekam. Nem az eddigi szokványos módon, olyan érzés volt, mintha be lenne gyulladva, emiatt pedig a mozgásom is nehézkessé vált. Fáradtnak, gyengének éreztem magam, de úgy voltam vele, hogy bekenem valami sportkrémmel, és majd biztosan elmúlik.

Mivel a fájdalom órák múltával sem enyhült, gyógyszerhez folyamodtam. Nem szokásom gyógyszereket bevenni, csak akkor választom ezt a módszert, amikor már elviselhetetlen a fájdalom, abban a pillanatban pedig pontosan azt éreztem, hogy megőrülök.

Éjszaka megérkeztek a szúró, görcsös fájdalmak kellemetlen hasmenések kíséretében. Mondanom sem kell, hogy nem sokat aludtam azon az éjszakán. Reggel irány a háziorvos, aki vakbélgyulladásra gyanakodott, ezért beutalt a kórházba a sürgősségire. Elvégezték a szükséges vizsgálatokat, majd több órás várakozás után jött az eredmény, hogy nem csoda, hogy ekkora fájdalmat érzek, és a jobb lábamat szorosan magamhoz húzva tudok csak ülni, mert fekélyes vastagbélgyulladásom van. Benn akartak tartani, mert az UH-n nem volt egyértelmű az a bizonyos "kokárda jel", ami a vakdélgyulladásra utal, viszont a vakbelem egy része is gyulladt volt a vizsgálat szerint.

Az az igazság, hogy nem szeretem kimutatni a fájdalmamat, így próbáltam "keménynek" látszani, úgyhogy rögtön visszakoztam a kórházban bennmaradás ellen, másrészt otthon várt egy cica és egy kutya, akiket el kellett látnom, így saját felelősségemre hazaengedtek. De figyelmeztettek, hogy legyen valaki, aki majd be tud hozni éjszaka, ha nagy a baj, másnap reggel pedig mindenképpen menjek vissza.

Korán reggel újbóli vérvétel és egyéb szükséges vizsgálatok következtek. Ott töltöttem a fél délutánt. A vége az lett, hogy kaptam egy rakat gyógyszert a szigorú diéta mellé, ami mondhatni nem a gasztro élvezetekről szólt. Főtt krumpli, főtt rizs, párolt sárgarépa, ropi, keksz, valamint párolt alma héja nélkül. Bár étvágyam egyáltalán nem volt, mégis próbáltam némi táplálékot magamba tuszkolni ezek közül a finomságok közül.

Lényegében az elkövetkezendő napokat csak próbáltam túlélni, és reménykedtem abban, hogy a gyógyszerek hatására elmúlik a folyamatos fájdalom, de nem így lett. Valójában nem változott semmi, még egy szemernyivel sem volt kevésbé rossz. Napról napra csak gyengébb lettem, amihez egyre inkább a kiábrándultság érzése is társult. Azt nem mondom, hogy megszoktam a fájdalmat, mert azt az érzést képtelenség megszokni! Inkább kimerített. Mintha folyamatosan kiszipolyozták volna belőlem az életigenlést. És ennél még mindig van mélyebb pont.

És hogy mi volt ennek az egésznek az előzménye? Egy döntés vezetett idáig. Egy döntés, amiről mélyen tudtam, hogy nem lesz megfelelő a számomra, de azt még álmomban sem gondoltam volna, hogy erre veszi az irányt. Ha pedig jobban belegondolok, reagálhattam volna másképp és jóval hamarabb is a körülményekre, viszont mivel akkor még nem rendelkeztem megfelelő önbizalommal, ahhoz, hogy lássak egyáltalán bármiféle kiutat is abból a számomra pokolinak tűnő helyzetből, valamint a családi mintám is más vonalat követett, ezért csak egyre mélyebbre taszítottam magamban a felgyülemlett haragom, szomorúságom és a szorongásaimat. 

Képtelen voltam kimutatni a negatív érzelmeimet, haragomat, a másikkal szemben érzett dühömet, indulataimat, mert ezt a mintát hoztam magammal. Így megoldhatatlannak minősítettem a helyzetemet, amivel megbetegítettem saját magamat. Kulcsfogalom a minősítés.

Vegyünk egy egyszerű példát.

Munkanélküli leszel. Kétségbe esel, értelmetlennek minősíted az életed, kialakítasz egyfajta elkerülő magatartásmódot az egzisztenciális problémák okozta félelemtől.

De minősíthetnéd úgy is a helyzetet, mint egy új lehetőséget az életforma váltásra, bizonyításra. Lehetne ez egy új kezdet az életedben, mindezzel pedig elkerülnéd a pszichés hátterű betegségek kialakulását. Ugye mennyire más így?

Ha egy rendszert nem lehet belülről megreformálni, amikor egy helyzet megbetegít, akkor ki kell lépni belőle. Legyen bátorságod szembenézni önmagaddal, vállald a saját felelősségedet, tehetetlenségedet az adott helyzetben! Tekints magadba, ismerd meg személyiséged árnyoldalait is, mert ez járul hozzá a fejlődésedhez! Nézőpont kérdése, hogy hogyan tekintünk az adott körülményeinkre, helyzetünkre.

Ne szégyellj segítséget kérni! ;)