Sorstársak

Hogy én mit tudtam a Crohn-ról? Soha egy büdös szót nem hallottam róla. De furcsa mód, amint diagnosztizálták nálam, ezt a "betegséget" (mennyire rühellem ezt a szót), egyre több ember került mellém, akik hasonló problémával küzdenek, akár már évek óta. Elkezdtem kutakodni evvel kapcsolatban, gyűjtöttem az információt, kifaggattam a hasonló gonddal küszködő embereket, mert meg akartam érteni a lehetséges okokat, amiből ez a gyulladás kiindulhat.

Az esetek hasonlósága az volt, hogy mindenki valamiféle számára megemészthetetlen gondolattal, helyzettel, érzéssel küzdött. És amint újból belekerültek az adott szituációba, érzésbe, fellángolt a betegség is. Azt hiszem, ők sem találták a megfelelő megoldást, ahogyan én sem.

Rengeteg történetet hallottam, hozzá csatolva az éppen aktuális kezelésekkel, valamint azon próbálkozásokkal, hogy legalább enyhíteni tudják a tüneteket. A testmozgás mindenkinél elhangzott, mint pozitív tényező, de ezt tapasztalatból tudom, hogy mennyire nehéz nekikezdeni a fellángolás időszakában. Ha pedig esetlegesen kevésbé érezhető a gyulladás, és kevésbé fáj, ott van még a tehetetlenség érzése okozta demotiváltság, a korlátozottság miatt kialakult depresszió, valamint a fájdalomtól való félelem.

Próbálkoztam újra elkezdeni mozogni, de például az egyik nagy szerelmemet, a futást nem tudtam kivitelezni, mert a rázkódástól még jobban fájt a hasam, bizonyos erősítő gyakorlatok pedig szúró jellegű fájdalmat okoztak, ami még inkább csak elvette a kedvemet az egésztől...

Meg természetesen az ember ilyenkor hol szeretné folytatni? Ahol a legutóbb abbahagyta. De az egykezes fekvőtámaszok és húzódzkodások még jócskán várattak magukra. Újra kellett kezdenem, teljesen az alapoktól.

Emlékszem, amikor még heti rendszerességgel tudtam edzeni, legalább 4 alkalommal, ha nem 5-ször! Viszont magam elé helyeztem másokat, és a munkát. Sokszor enni sem volt időm, vagy csak rohanás közben falatoztam valamit, ami általában nem az egészségesnek mondható ételek kategóriájába esett. De miből tanul az ember igazán, ha nem a saját tapasztalataiból? És a legtöbbször el kell jutni arra a pontra, hogy igazán fájjon, mert csak akkor döbbenünk rá, hogy tényleg változtatásra van szükségünk.

Elkezdtem hát az elejétől. Mobilizációs-és nyújtó gyakorlatok, izometriás feladatok, hogy felébredjen a testem és lassabb tempójú séták, hogy feltöltődjön a lelkem. Még véletlenül sem akartam feladni.

Picsába a fájdalommal, picsába a Crohnnal és a vele járó szarságokkal!

Győzni akartam.