Még mindig azt mondom, hogy az újrakezdéshez rombolni kell. Azt, hogy a rombolást milyen mértékben kell megtennünk, az addigi életünk függvénye, és több tényező is befolyásolja.
Hogy én mit tudtam a Crohn-ról? Soha egy büdös szót nem hallottam róla. De furcsa mód, amint diagnosztizálták nálam, ezt a "betegséget" (mennyire rühellem ezt a szót), egyre több ember került mellém, akik hasonló problémával küzdenek, akár már évek óta. Elkezdtem kutakodni evvel kapcsolatban, gyűjtöttem az információt, kifaggattam a hasonló gonddal...
Végre enyhült a covidos helyzet, és csodával határos módon sikerült bejutnom a számomra szükséges vizsgálatokra. Gyomor-és vastagbéltükrözés, MR... nos, azt hiszem, nem kell ecsetelnem, mennyire kiszolgáltatottan és megalázóan éreztem magamat, az éhezésről nem is beszélve. Ez is döntő volt a számomra, hogy az ezekkel kapcsolatos érzéseket soha...
Még mindig úgy emlékszem erre a napra, mintha tegnap lett volna. Elkezdett jobb oldalt fájni a derekam. Nem az eddigi szokványos módon, olyan érzés volt, mintha be lenne gyulladva, emiatt pedig a mozgásom is nehézkessé vált. Fáradtnak, gyengének éreztem magam, de úgy voltam vele, hogy bekenem valami sportkrémmel, és majd biztosan elmúlik.
"A szeretet lényegét a legtöbb ember abban látja, hogy őt szeressék, és nem abban, hogy ő szeret." /Erich Fromm/
Egy gyógyíthatatlannak titulált betegség, ami csak tünetmentes állapotokat produkál? És ha inkább azt mondom, hogy azért produkálsz újbóli tüneteket, mert ugyanazt a megbetegítő életmódot folytatod, amiért ide jutottál?