BLOG

Hogy én mit tudtam a Crohn-ról? Soha egy büdös szót nem hallottam róla. De furcsa mód, amint diagnosztizálták nálam, ezt a "betegséget" (mennyire rühellem ezt a szót), egyre több ember került mellém, akik hasonló problémával küzdenek, akár már évek óta. Elkezdtem kutakodni evvel kapcsolatban, gyűjtöttem az információt, kifaggattam a hasonló gonddal...

Végre enyhült a covidos helyzet, és csodával határos módon sikerült bejutnom a számomra szükséges vizsgálatokra. Gyomor-és vastagbéltükrözés, MR... nos, azt hiszem, nem kell ecsetelnem, mennyire kiszolgáltatottan és megalázóan éreztem magamat, az éhezésről nem is beszélve. Ez is döntő volt a számomra, hogy az ezekkel kapcsolatos érzéseket soha...

Még mindig úgy emlékszem erre a napra, mintha tegnap lett volna. Elkezdett jobb oldalt fájni a derekam. Nem az eddigi szokványos módon, olyan érzés volt, mintha be lenne gyulladva, emiatt pedig a mozgásom is nehézkessé vált. Fáradtnak, gyengének éreztem magam, de úgy voltam vele, hogy bekenem valami sportkrémmel, és majd biztosan elmúlik.

Egy gyógyíthatatlannak titulált betegség, ami csak tünetmentes állapotokat produkál? És ha inkább azt mondom, hogy azért produkálsz újbóli tüneteket, mert ugyanazt a megbetegítő életmódot folytatod, amiért ide jutottál?


Vágyunk a boldogságra, csak úgy sóvárgunk, szomjazunk utána és úgy tekintünk rá, mint egy feltételekhez kötött állapotra, ami majd valamikor a jövőben valósul meg, akkor ha...
"Majd ha gazdag leszek és nem lesznek anyagi gondjaim, boldog leszek". "Ha mindenki az elvárásaim szerint szeret, akkor boldog leszek." Tornyosulnak a célok, Te pedig csak...

Az életmódváltás egy lassú folyamat, melynek során hozzászoktatod a szervezeted egy másfajta szemlélethez. Az egészséges táplálkozás, a rendszeres testmozgás és az egészségmegőrzéssel kapcsolatos alapvető ismereteket is magában foglalja. Sajnálatos tapasztalatom, hogy csak felületes tudással rendelkezünk a szervezetünk működését illetően. Bár lassú...

Minden jog fenntartva 2020
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el